Határtalanul

Ismét Határtalanul!

A Budapest VI. Kerületi Kölcsey Ferenc Gimnázium a Határtalanul program keretében diákokat fogadott Erdélyből. Partnerük volt a Bánffyhunyadi Octavian Goga Elméleti Líceum magyar tagozatának egyik osztálya.

A program keretében a külhoni és a kölcseys diákok együtt nézték meg a főváros nevezetességeit, többek között a Belvárost, a Budai Várat, a Várkertbazárt. A résztvevő diákok ökológiai szemléletű osztály tagjai, ezért speciális elem volt a Fűvészkert és az Állatkert meglátogatása.

Mivel a Határtalanul program keretében a kölcseys diákok tavasszal utaztak Erdélybe, a közös élmények gyűjtése tovább folytatódott. Több diákunk először járt Erdélyben, a gazdag útiélmények közül kiemelkedik Nagyvárad, Kolozsvár, a Tordai Sóbánya megtekintése, de a tavaszi kirándulás legmeglepőbb élménye a – hideg időjárás miatt – a hóemberépítés volt. A vendéglátó, bánffyhunyadi diákok egyik este táncházat, a másik este színházi előadást is szerveztek.

További érdekesség az is, hogy a két iskola diákjai a látottak alapján egy táblás játékot készítettek, a nyertesnek a szerencse mellett ismernie kell Erdély és Budapest történelmét.

A program legfontosabb elme azonban a gyerekek között kialakult kapcsolat lett. A két intézmény vezetői már neveztek a következő évi Határtalanul pályázatra, hiszen mindkét iskola tagjai szerették, élvezték a közös munkát, és szeretnék is azt folytatni.

hat16176

hat16173

hat16174

hat16175

hat16171

hat16172