Realitások

A korabeli iskolarendszer szokásainak megfelelően a gimnáziumoknak két fő típusa volt, a humán- és reálgimnáziumok. A Kölcsey főreálgimnázium lett, így kiemelt feladatának a matematika mellett a természettudományok oktatása számított. Iskolánk sajátossága már a kezdetektől fogva abban állt, hogy a fő profil ellenére a modern nyelvi képzés megteremtésével elsősorban a nyelvoktatásban ért el látványos eredményeket. Természetesen nem lehetett elhanyagolni az iskola alapvető irányultságát sem, így számos olyan tanítvány került ki gimnáziumunk falai közül, akik a természettudományok elismert művelőivé váltak. Ezek közé tartozott az 1888-ban egy igen jómódú budapesti családban született Darányi Gyula is.

Darányi Gyula iskolánk megalapításának évétől lett iskolánk diákja, vagyis az egyik legkorábbi tanítványaink egyke volt. Beiratkozásától kezdve elsősorban a természetrajz elsajátításában jeleskedett, így természetes módon adódott későbbi pályaválasztása. A természetrajzi szersztár kialakítása során beszerzett első mikroszkópok egy teljesen új világot tártak fel Darányi előtt, amely végül meghatározó élmény lett számára. Már kamaszként elhatározta, hogy orvos lesz, és életét a gyógyítás, valamint e mellett a betegségek kutatásának szenteli.

Baktériumok

Gimnáziumunkban letett érettségi vizsgáját követően Darányi Gyula a budapesti egyetem orvosi karára iratkozott be. A modern orvostudomány újabb eredményeinek megismerése céljából hamarosan a genfi, a müncheni, a kieli és a berlini egyetemeken képezte tovább magát. Mindezt akkoriban nyilván családjának igen módos vagyoni helyzete, valamint kiváló német nyelvismerete tette lehetővé. Egyetemi tanulmányainak idején az európai orvostudomány legmodernebb kutatási területének a járványos betegségek felismerése és azok megfékezésének lehetősége számított. Nem csoda hát, hogy Darányi a baktériumok kutatásában mélyedt el leginkább, és végül a magyar bakteriológia egyik első hazai, nemzetközileg is elismert kiválósága lett.

Az első világháború után az Állami Bakteriológiai Intézet főbakteriológusa, majd a Vöröskereszt Kórház laboratóriumi főorvosa lett. 1924-ben a szerológia és immunitástan magántanárának nevezték ki a budapesti tudományegyetemen. 1928-tól a szegedi, 1931 és 1946 között pedig a budapesti egyetemen volt a közegészségtan rendes kinevezett tanára, és e mellett még a Közegészségtani Intézet igazgatója is. Munkásságának elismeréseként számos korabeli orvosi egyesület és szaktanács tagjává megválasztották. Egy ideig az Egészség című szaklap szerkesztőjeként is működött.

Az orvoslásban és kutatásban elért eredményeit folyamatosan publikálta, és mivel e munkáit szinte kizárólag német nyelven írta, ezért cikkei főként németországi szaklapokban jelentek meg, ahol az 1920-as évek közepétől már a bakteriológia egyik legnagyobb szaktekintélyeként tartották őt számon. Összegyűjtött tanulmányai végül 1926-ban magyarul is megjelentek A gennykeltő staphylococcusokról címmel.

Kételyek

Időnként máig fellángol a vita arról, hogy a tudományok, a művészetek vagy az élsport képviselőinek szabad e nyíltan politizálniuk. E probléma nyilván abból fakad, hogy a nemzet egésze büszke kíván lenni tudósaira, művészeire és sportolóira, a politika viszont a legtöbb esetben megosztja az embereket. E dilemma elé kerülünk Darányi Gyula életútjának megítélését illetően is, aki az 1930-as évektől kezdve nyíltan hangoztatta jobboldali elkötelezettségét, majd a második világháború idején a szélsőjobboldali nyilasok szellemi köréhez csatlakozott. Aktív politikai szerepet ugyan nem vállalt el soha, de a szélsőjobboldal melletti megnyilvánulásai miatt a második világháborút követően az orvosi és a tudósi pályafutása is egyaránt kettétört. Mivel szaktudására szükség volt, ezért nem börtönözték be, de egyfajta száműzetésként 1946-tól a Szakszervezeti Társadalombiztosítási Központ rendelőintézetében kellett dolgoznia, egészen az 1958-ban bekövetkezett halálig.