Énekes família
Az 1894-ben Budapesten született Maleczky Oszkár pályaválasztása szinte nem is lehetett kérdéses, mivel az egész családja elismert énekművész volt. Édesapja, a lengyel származású Maleczky Vilmos (1845-1924) világjáró operaénekesként eleinte a párizsi, azután a bécsi operaházaknál működött, majd 1872-ben a pesti Nemzeti Színház tagja lett, és ezt követően végleg Magyarországon maradt, mivel 1884-től a budapesti Operaház egyik legelismertebb művésze lett. Édesanyja Ellinger József (1820-1891) temesvári német ajkú operaénekes leánya volt, akit Ellinger Jozefának (1852-1920) hívtak. Koloratúrszoprán énekesnőként a Nemzeti Színház egyik legsikeresebb és legnépszerűbb tagjaként tartottak ekkoriban számon. Nővére Maleczky Bianka (1889-1946) szülei példája nyomán neves operaénekessé vált, évtizedekig a budapesti Opera egyik elismert művésze volt, külföldi színpadokon is nagy sikerrel szerepelt, és a Zeneművészeti Főiskola tanáraként is működött.
A Maleczky család a XIX-XX. század fordulóján kiépülő, és igen látványosan fejlődő VI. kerületben telepedett le, így természetes módon adódott, hogy az ifjú Oszkárt 1904-ben iskolánkba írassák be. Iskolai előmeneteléről a korabeli iratokban csak nagyon töredékes adatok maradtak fenn, így iskolánkban töltött tanulóévei ma már nem megítélhetők. Egy dolog azonban biztosan állítható, hogy családi ösztönzésre már nagyon fiatalon az ének és az operaszínjátszás elkötelezettje lett.
Nagy szerepek
A fennmaradt dokumentumok tanúsága szerint Maleczky Oszkár bár iskolánk tanulója volt, e mellett párhuzamosan rendszeresen énekelni is tanult a Zeneakadémián, amelyet érettségijének letétele után is látogatott, és végül itt operatanszakon szerzett kiváló minősítést. Alig több mint húsz esztendős korában, 1924-ben a Városi Színházhoz szerződtették, ahol jó küllemének és bársonyos bariton hangjának köszönhetően számos opera és operett népszerű szerepét játszhatta el. Sikereinek hatására 1927-ben leszerződtették a magyar állami Operaházhoz, amelynek több mint negyven esztendőn át, egészen az 1972-ben bekövetkezett haláláig hű és rendkívül népszerű tagja maradt.
Szerepköre felölelte szinte a teljes baritonrepertoárt. Sajátosan egyéni stílusa és színészi alakító készsége, különösen a humoros és cinikusan drámai, intrikus szerepekben vált egyedülállóvá. Legelismertebb és legnépszerűbb szerepei közé tartoztak többek között: Masetto (Mozart: Don Juan), Papageno (Mozart: Varázsfuvola), Pizarro (Beethoven: Fidelio), Telramund (Wagner: Lohengrin), Scarpia (Puccini: Tosca), Marci (Kodály: Háry János), Kecal (Smetana: Az eladott menyasszony), Frank (J. Strauss: A denevér), és Zsupan (J. Strauss: A cigánybáró).
Kitüntetések
Az elismert és közszeretetnek örvendő Maleczky Oszkárt 1931-ben meghívták a Zeneművészeti Főiskolára tanítani, és zenepedagógusként is hatalmas elismerést szerzett magának, egészen 1962-ben történt nyugállományba való vonulásáig. Művészi teljesítményének, elismertségének és népszerűségének köszönhetően 1953-ban Érdemes művész díjjal tüntették ki. Néhány évvel később, 1957-ben megkapta a Kossuth-díjat és végül 1966-ban a Kiváló művész elismerés díját is elnyerte. Mint mondták: ez az emberként szerény és visszahúzódó, de operaénekesként és énektanárként egyaránt kinyíló és szárnyaló művészember emlékére méltán lehet büszke nagyon gimnáziumunk.