Franciául beszélni
Andersen György iskolánk azon kiváló diákjai közé tartozott, akik a legelsők között vitték hírét, és nemcsak Magyarországon, hanem szinte Európa szerte intézményünk módszeres és eredményes nyelvoktatásának.
1896-ban született Budapesten egy viszonylag jómódú, magának kellő középpolgári létformát teremtő, zsidó származású családban. 10 esztendősen, 1906-ban került iskolánkba, és családjának elvárásai szerint szorgalmas és kitűnő eredményeket elérő tanítvány vált belőle. A szülői háznak köszönhetően már gyermekként egyaránt kiválóan beszélt az anyanyelvén, vagyis magyarul, valamint a rokonság okán németül is. Gimnáziumunkba kerülve a már tudott német mellett két élő idegen nyelv, az olasz és a francia közül választhatott. A szülői ház ösztönzésére a francia nyelvet választotta, és humán érdeklődésének, illetve kiváló nyelvérzékének köszönhetően, alig két esztendő alatt elsajátította ezt a nyelvet is. Akkor még csak nem is sejthette, hogy éppen kiváló francia nyelvtudása fogja majd biztosítani fényes jövőjét.
Költő és újságíró
Irodalmi érdeklődésének, és kiváló magyartanárának, az ekkor már közismert Babits Mihálynak a hatására Andersen György iskolánk diákjaként is rendszeresen verselgetett, és ifjúi álmaiban jeles tanárához hasonlóan népszerű költővé szeretett volna válni. Ekkoriban néhány ifjúsági lap le is közölte néhány költeményét, amelyek révén azután egyre ismertebbé vált. Szülei a megélhetés bizonytalansága miatt azonban nem értékelték költői ambícióit, ezért az elvárásaiknak megfelelően 1915-ben a budapesti egyetem orvosi karára iratkozott be. Három évig folytatta itt tanulmányait, de annyira nem érdekelte és szenvedett tőle, hogy váratlan elhatározással abbahagyta, majd újságírónak állt. Legkorábbi írásai az első világháború szörnyűségeit megelevenítő haditudósítások voltak, amelyekkel nagy feltűnést és érdeklődést váltott ki maga iránt, ezért az akkor nagyon népszerű Világ napilaphoz szerződtették le tudósítónak.
A világháborút követően egykori tanára, Babits Mihály ajánlásával és segítségével a Nyugat című folyóirat szerzői gárdájához is csatlakozhatott. Az e folyóiratban megjelentetett versei gyors népszerűséget hoztak számára, így hamarosan egymás után jelenhettek meg verseskötetei. Első önálló kötete Tovább (Budapest, 1920) címmel jelent meg Babits Mihály előszavával és ajánlásával majd ezt követték az Ölelés (Budapest, 1922), a Csókok (Budapest, 1925), és a Beszélgetés az Úristennel (Budapest, 1926) című versgyűjtemények.
A világpolgár és kiváló műfordító
1925-ben a Világ című napilap állandó tudósítónak küldte ki Andersen Györgyöt Párizsba, aki végül egész hátralévő éveit Franciaországban élte le. Kezdetben rendszeresen színes riportokkal látta el megrendelőjét. Hamarosan a Magyar Hírlap is szerződést kötött vele franciaországi tudósításokra.
A második világháború alatt a Magyar Függetlenségi Mozgalom lapjaiba írt. A háború után a Combat című francia napilap külpolitikai rovatvezetője, és ott dolgozott egésze annak 1974-ben bekövetkezett megszűnéséig. Tanulmányai jelentek meg a Spectacles du Monde, a Revue Politique et Parlamentaire és a Historama című folyóiratokban is. Ő írta a mmagyar irodalomról szóló cikket és a magyar írók életrajzait a Grand Dictionnaire Larousse lexikonba. Franciára fordított Petőfi Sándor, Vörösmarty Mihály, Ady Endre, és Juhász Gyula verseiből.
1975-ben hunyt el Dreux városában.
Andersen György: Önarckép
Szőkés, hullámzó haj alatt
Gyöngéd és halvány homlok,
Mely ráncoktól még ment maradt,
Rajt csak pár bánatnyomdok.
A szemöldökök szelídek,
Megszakadnak az orrnál,
Alattuk árnyékolt ívek,
Miket a pilla formál.
Mintha mindig könny égne rajt,
Szemem úgy fénylik kéken.
Könny, mit a vágy s a bánat hajt,
Két örök kincsem nékem.
Az orrom széles és tömör,
Kétoldalt tőle könnyed
Csatornát vágott a gyönyör,
Most itt folynak a könnyek.
Ajakam vastag és buja,
Sokszor véresre tépem
Sok bánatos hejehuja
Gyönyörkínos hevében.
Torz arcomon megírva áll,
Sorsom mi volt s mi lesz még:
Sebes élet, lassú halál,
Vágy, bú, mely enyhet nem talál
S szomorú, nagy rögeszmék.