Füst Milán: Ma és holnap

Ma még szeretlek,
De holnap?
Mit tudom én?
Talán majd nevetlek.
Én szertelen vagyok,
Akár a holnapok.
Nem, gondos pásztor nem leszek
S nem terelgetem bamba nyájam:
Csengettyűs kis érzéseimet
Meleg akolba, hogy majd el ne vesszenek!
Oh jöjjön bár a farkas és mutassa nagy fogát,
Én azt se bánom. – Jól vigyázz!
Nem egy vagyok, de száz!

Szomorú gyermekkor

A magyar szabadvers megteremtőjeként tisztelt és elismert Füst Milán 1888-ban született Budapesten. Polgári családból származott, és az eredeti neve Fürst Milán Konstantin volt. Már kisgyermekként árvaságra jutott, ezért jóindulatú rokonságának a pártfogásába került, mégis az ekkor átélt lelki megrázkódtatások miatt súlyosan megbetegedett. A fizikailag és szellemileg egyaránt legyengült fiút életének megmentése érdekében rokonai kénytelenek voltak egy az Adriai-tenger partján lévő szanatóriumba küldeni, hogy ott felerősödjék. Itt majdnem két esztendőre volt szüksége ahhoz, hogy talpra álljon, és teljes gyógyulása ellenére mégis egész hátralévő életére hipochonderré, azaz mindenféle képzelt betegségektől állandóan rettegő emberré vált. Mindezek igen nagy szerepet játszottak sajátosan pesszimista szemléletű világlátásának kialakulásában, amely azután később az egész írói művészetét áthatotta. 1898-ban adriai gyógykezeléséből hazatérve, tíz esztendős korában az elsők között íratták be az éppen akkoriban önállóvá vált VI. kerületi gimnáziumba, vagyis iskolánkba.

A Gyulai Pál önképzőkör

Iskolánk irodalomban tehetséget és jártasságot mutató diákjai számára 1904-ben hozták létre a Gyulai Pálról (1826-1909) elnevezett önképző kört. E kör névadója a XIX. század második felének legmeghatározóbb magyar irodalmi személyiségei közé tartozott. Legmaradandóbbat mint irodalomtörténész és kritikus alkotott, de tevékenykedett költőként, prózaíróként és egyetemi tanárként is. Gyulai fiatalon részt vett az 1848-as polgári forradalomban, és ekkor jelent meg első verseskötete is Nemzeti színek címmel. 1853-tól Pesten a Szépirodalmi Lapok szerkesztőjeként dolgozott, és 1860-ban a Kisfaludy Társaság tagja lett. Tanárként előbb a pesti református gimnáziumban tanított irodalmat, majd 1886-ban a budapesti egyetemre került. 1870-től a Magyar Tudományos Akadémia tagja lett, mellette 1879-ben a Kisfaludy Társaság elnöki tisztére is megválasztották. Irodalmi munkásságának elismeréseként 1885-ben főrendiházi tagsággal is megtisztelték. 1902-ben nyugállományba vonult, és az életéből még hátralévő néhány évben már kizárólag irodalomtörténeti és kritikusi tevékenységet folytatott.

Az iskolánkban létrehozott Gyulai Pál önképzőkör célja az volt, hogy a benne résztvevő diákok szellemi fejlődését elősegítve sokoldalú irodalmi tevékenységre ösztönözzék őket. Az önképzőkör gyűlésein szépirodalmi munkákat vitattak meg és elemeztek, valamint műfordításokat értékeltek. Időről-időre versmondó előadásokat szerveztek, ahol az önképzőkör diákjainak irodalmi tárgyú dolgozatait is felolvasták és megvitatták. Füst Milán az alapításától kezdve tagja volt a Gyulai Pál önképzőkörnek, és a Modern drámák című dolgozatáért mindjárt kitüntető dicséretben is részesült. A nagy irodalmi tehetséget mutató diákot ezután felkérték, hogy mondjon verset a március 15-ei iskolai ünnepségen. E felkérésnek eleget téve mindenki nagy meglepetésére egy saját verset adott elő, amelynek a Szabadság szent napja volt a címe. Sikert aratott és megbecsülést szerzett vele magának tanárai és diáktársai körében. E vers mégsem maradt meg, mert Füst Milán később szigorú szemmel válogatta át ifjúkori verseit, és amelyeket nem tartott elég jónak, azokat meg is semmisítette.

Nagy Zoltán: Füst Milán írásművészete (Nyugat, 1914. május 1., részlet)

„… Füst Milán senkihez sem hasonlít, messze áll mindenkitől, mint a sivatag fája. Könyvének olvasásához, megértéséhez sok komolyság kell, sőt annál is több: áhítat. Sok van benne a középkori szerzetesből: fekete rezignációja, naiv alázatossága, hunyászkodó engedelmessége, sűrű maga-intése, megbánásának töredelmessége és főképp a halálnak mindig jelenvaló gondolata…Tisztán látott víziók, plasztikusan, térben megírva… Fantáziájának néhol romantikusan groteszk víziói csak-magyarul olvasó embernek egészen szokatlanok, s talán az egyik fő oka némelyek – különben teljesen érthetetlen idegenkedésének. Másik okát másik erényében keresem: nyelvének komplikált szerkezetében, mely a tunya olvasót könnyen visszariaszthatja az olvasástól.”

A mester

Füst Milán a gimnázium sikeres elvégzése után biztos megélhetést keresve magának a budapesti egyetem jogi karára iratkozott be, de e mellett tovább folytatta irodalmi szárnypróbálgatásait is. 1908-ban ismerkedett meg azzal Osvát Ernővel, aki lehetővé tette a számára, hogy ettől kezdve rendszeresen jelenhessenek meg költeményei a Nyugat című folyóiratban, és az ő hatására változtatta meg a nevét Fürstről Füstre is. A Nyugat folyóiraton keresztül kötött azután barátságot a kor jeles mestereivel, többek között Karinthy Frigyessel, Kosztolányi Dezsővel, Nagy Zoltánnal, Tóth Árpáddal, és Somlyó Zoltánnal. 1914-ben jelent meg első önálló verseskötete, amelynek a Változtatnod nem lehet címet adat, és amellyel hangos kritikai és közönségsikert is aratott.

Mivel az irodalomból megélni nagyon nehéz volt akkoriban is, de a jogi pálya egyáltalán nem érdekelte, ezért az egyetem elvégzése után a budapesti felsőkereskedelmi iskola közgazdaságtan tanára lett. Az első világháborús összeomlást követő polgári forradalom majd tanácsköztársaság idején az Új Idők című lapban több forradalmi verset is közölt, ezért Horthy Miklós hatalomra kerülése után iskolájának vezetősége fegyelmi eljárást indított ellene. Bár végül felmentették, megbántottságában mégis úgy döntött 1920-ban, hogy a tanári pályáról nyugállományba vonul. Üldöztetését feldolgozó Advent című regényét 1923-ban jelentette meg. Ez is sikert aratott, és ennek hatására fordult ezt követően érdeklődése egyre inkább a prózai műfajok felé.

A magyar irodalom kiemelkedő mesterei közé emelkedett Füst Milán az 1930-as években sokat utazgatott Európában, és közben folyamatosan alkotott. Az első, IV. Henrik című drámáját 1931-ben írta. Legnagyobb és legtartósabb irodalmi sikerét a második világháború idején, 1942-ben megjelentetett A feleségem története című regényével érte el. A második világháború után a szépirodalmi tevékenység mellett műfordítással és esztétikával is rendszeresen foglalkozott. Művészetét háromszor ismerték el Baumgarten-díjjal és 1948-ban megkapta a Kossuth-díjat is. A Rákosi korszak kommunista diktatúrája mégis kirekesztette őt az irodalmi életből, így 1949 és 1955 között egyetlen könyve sem jelenhetett meg. 1953-ban súlyosan megbetegedett, és ennek következményeként mozgásképtelenné vált. Az 1960-as évektől ismét egyre nagyobb figyelem terelődött rá, elismerve művészetének kiemelkedő rangját a magyar irodalomban. 1967 nyarán hunyt el Budapesten, és ezt követően sorozatban jelentették meg összegyűjtött írásait.

Nemes Nagy Ágnes: Füst Milán 90. születésnapján (részlet)

„De csavaros tud lenni az útja-módja annak, amíg az ember elérkezik egy nagy költőhöz. Egyáltalán nem állítom Füst Milán 90. születésnapján, hogy mindig is tisztában voltam irodalmi helyével, hogy kora ifjúságától hódolója voltam. Inkább azt mondhatom, hogy részese voltam irodalmunk általános, jóindulatú vakságának (az érzéketlen rosszindulatról nem beszélek, amely már régen nagyra becsülte benne az öntörvényű művészt, a világ csapdái fölé emelkedő jellemet, az esztétikai tudatunkat tágító ragyogó tanítómestert – és még mindig nem érzékelte, kicsoda ő valójában… A világlíra alááramlott Füst költészetének, hátára vette, már akadálytalanul úsztatja előre. A maiaknak nem kell lépésről lépésre megközelíteniük, fokról fokra megtanulniuk a költőt; a mai versolvasók beleszületnek Füst Milánba.”