Kezdetben, a Lovag utcai korszakban még nem nagyon örvendezhettek a tanulók: alkalmas terem hiányában ünnepélyeket nem tartottak, így tanításmentes nap is kevesebb volt.

Hogy valamennyire pótolják ezt a hiányt, és az iskola összetartozását erősítsék, közös múzeum- és tárlatlátogatásokat, hetente egyszer játékdélutánt szerveztek az ifjúság számára.

A tanulmányi kirándulásoknak valóban ismeretterjesztő jellege volt: a budafoki gyufagyár, a Törley-féle pezsgőgyár éppúgy szerepelt úticélként, mint Budapest új látványossága, az Állatkert, amelyet minden osztály meglátogatott. /Később, 1909-ben már külföldre is eljutottak néhányan: áprilisban Fiumét, Velencét, a tengert láthatták. Ha a történelem eseményei lehetővé tették, az iskola már a század első felében is szívesen szervezett külföldi utakat./

Visszatérve az ünnepekre: a Monarchia idején "családias" események is okot adtak a megemlékezésre /Ferenc József és Erzsébet névnapját éppúgy megtartották, mint a 48-as törvények beiktatásának napját/.

Március 15-ét akkor is ünnepelték, amikor még nem volt hivatalosan engedélyezve.

A háborús évek természetesen elmosták az ünnepélyeket /az évnyitón és az évzárón kívül csak március 15. maradt/, és még az 1922-23-as tanévben is másutt, a Zeneművészeti Főiskola kamaratermében tartották meg Petőfi és Madách születésének 100. évfordulóját /közösen/.

Aztán fokozatosan színesebbé vált az élet: már táncmulatságokat , hangversenyeket is rendeztek jótékony célokra.

Ezzel párhuzamosan bővült az ünnepélyek köre is: már október 6-áról is megemlékeztek, november 1-jén közösen koszorúzták meg az elhunyt tanárok sírját, ill. megszületett a "Kölcsey-estély" is, amelyet változó időpontban, vagy Ferenc-nap vagy jan. 20-a körül rendeztek meg. Ha nem lehetett az iskolában megtartani, kibéreltek egy nagyobb helyiséget erre a célra. /Mint pl. 1940-ben a Vasúti és Hajózási Klub termeit./

Az 1925-26-os tanévtől Horthy Miklós névnapja lép Ferenc Józsefé helyébe, ill. kialakul egy új, bensőséges, "házias" szokás: az igazgató névnapja is tanítási szünetté válik. /Persze, azért Széchenyi és II. Rákóczi Ferenc sem marad ki az ünnepeltek köréből./

Azt mondhatjuk tehát, hogy a nagy állami ünnepek mellett mindig voltak különleges, helyi jellegű megemlékezések v. mulatságok is. /Ilyen hagyománnyá vált az is, hogy június végén az iskola tanárai és diákjai felkerekedtek, és kimentek a hűvösvölgyi Nagyrétre majálist (tkp. juniálist) tartani./

A második világháború közeledtével megsokasodtak a politikai indíttatású ünnepek és szünetek: a Felvidék visszacsatolásának hírére egyhetes pihenőt kaptak a diákok, Horthy születésnapján istentiszteletet tartottak.

/Természetesen a saját vallásához kapcsolódó ünnephez minden tanulónak joga volt, így a eddig említetteken kívül a különböző vallásos rendezvények is hozzátartoztak az iskola életéhez./

Aztán megszaporodtak a nem tervezett, kényszerűségből születő tanításmentes napok, a már említett szénszünetek, s egyre többször kellett rekviemre gyülekezni a tanulóknak: az idősen, "békés körülmények között" meghalt tanárok mellett egyre többször kaptak hírt a fronton elesett kollégáról v. tanítványról.

A '45 előtti események felidézését fejezzük be egy vidámabb, teljességgel iskolai jellegű rendezvény bemutatásával, amely ma már olyan természetes, hogy fel sem merül annak gondolata, hogy nem mindig volt így.

A ballagásról van szó.

Ki gondolná, hogy a ballagást is "fel kellett találni" ?

Pedig így van.

Legalábbis nálunk egy tanár, dr. Futó Mihály /földrajz-természetrajz szakos/ nevéhez fűződik a hagyomány meghonosítása.

A Kölcseyben 1925. május 15-én ballagtak először a végzős diákok. Az ünnepély műsora hasonlított a maihoz: egy hetedikes /tehát:maradó/ , egy nyolcadikos /tehát:távozó/ diák búcsúbeszéde után egy öregdiák és egy szülő lépett a szónoki emelvényre.

1932-ben egy különlegesebbet - esti ballagást szerveztek a cserkészek. Ők díszítették fel a termeket, ők álltak sorfalat a búcsúzóknak, zenekari kísérettel. A beszédek elhangzása után régi magyar nótákat játszott a zenekar, amelyhez lampionok adták a hangulatvilágítást, majd a Himnusz hangjaival zárult ez a májusi rendezvény.

A tanévnyitón és -zárón kívül jószerivel csak  a ballagás és a bál hagyománya "élte túl" a háborút. Március 15-ét az ismert okok miatt csak félig-meddig lehetett ünnepelni. Az új rendszer kialakította saját rítusait, saját jeles napjaihoz kapcsolódva: így természetszerűen ünnep volt november 7., február 13., március 21. és április 4. Később - a 60-as évektől - a Kölcsey-bál is új forgatókönyvet kapott: szalagavatóvá változott. Az érdeklődésnek megfelelő nagyságú helyszín megtalálása egyre komolyabb feladatként jelentkezett.

A szó szoros értelmében csak "egyszer volt, hol nem volt" egy olyan ceremónia, amelyről talán csak kevesen tudnak: az ú.n. ifjúavatási ünnepély /1960. május 5-én/, amelyen a kerületi rendőrkapitányság vezetője átadta a 16 éveseknek - a személyi igazolványukat ! Ez alkalomból beszédet mondott még a kerületi tanács VB elnöke, és többek között elhangzott egy vers is, melynek címe: Óda a tizenhatévesekhez. /Sajnos, szövegét nem közli az iskola évkönyve./

A politikai rendszer ugyan "ideologizálta" az iskolát és annak ünnepélyeit, de a tanárok mindig igyekeztek minőséget nyújtani.

"A mi felszabadulási ünnepélyeinken - emlékezik dr. Podoski Istvánné - elhangzott Nagy Lajos Pincenaplója, Karinthy Ferenc: Gellérthegyi álmokját vittük színre, Örkény novelláival, Semprun szövegével és Solohov soraival akartuk méltóan ünnepelni a békét. Emlékezetes volt még Vas István-Hubai: Egy szerelem három éjszakájának előadása, s az az április 4-i műsor, melyet Radnóti és Pilinszky verseiből állítottunk össze. Nem akarom én azt állítani, hogy nem működött bennünk az "öncenzúra", de azt bátran írom le, hogy rossz verset, rossz prózát nem szólaltattunk meg ideológiai megfontolásokból.

Ugyanezt elmondhatom a november 7-i ünnepélyekről is: Alekszej Tolsztoj, Jevtusenko, Majakovszkij és John Reed voltak ilyenkor a "háziszerzőink".

Iskolánk ünnepélyein tűntek fel azok, akik később hívásunkra szívesen jöttek el az események fényét növelendő: Borbély László, Mácsai Pál, Székhelyi József, Zsurzs Katalin, Papadimitriu Athina és mások. Szívesen vezetett műsort nálunk a hajdani diák Vitray Tamás, szavalt pusztán rokonszenvből Bálint András és még sok előadóművész."

S ha már a színészeknél tartunk, nem lenne teljes ez az áttekintés, ha nem beszélnénk a francia munkaközösség által évtizedek óta szervezett "Miénk a színpad" című programról. A franciatanítás és -tanulás ünnepének, a francia hétnek a csúcspontja ez a rendezvény. Ilyenkor a franciául tanuló osztályok adnak fergeteges sikerű műsort: "színpadi mutatványokat" a paródiától az abszurdig, a chansontól a modern táncokig. Produkcióikat az utóbbi években a pécsi frankofon színházi fesztivál is örömmel fogadja s díjazza.

A házon belüli ünnepélyek, megemlékezések közül természetesen a névadó kultuszát ápoló rendezvényeknek van a legrégibb hagyománya, s épp ez  vált a '90-es évek iskolai "nagyünnepélyein", a Magyar Kultúra Napja /a Himnusz születése/ alkalmából rendezett műsorokon meghatározóvá.

Kölcsey Ferenc halálának 125. évfordulójára igen nívós műsorral jelentkeztek a szervezők: az Egyetemi Színpadon Maleczky Oszkár, a híres operaénekes /volt kölcseys/ is megtisztelte jelenlétével és énekével az iskola közönségét, majd irodalmi összeállítás következett a - valaha - itt tanító tanárok /Babits, Kuncz Aladár, Németh Emil/ ill. a nálunk tanult írók /Füst Milán, Illyés Gyula, Simor András, Nyerges András, Mezei András, Dalos György/ műveiből.

Legutóbb a Himnusz születésének 175. évfordulóját ünnepeltük a Kölcsey Társasággal közösen. A szónok Taxner-Tóth Ernő volt, az előadók pedig: Dunai Tamás és Mácsai Pál színművészek és iskolánk ének- és zenekara. Az évforduló alkalmából Himnusz-emlékbélyeg és nemzeti énekünkről szóló tanulmánykötet jelent meg, melyekhez a rendezvény keretében az alkalmi postahivatalban ill. a könyvbemutatón lehetett hozzájutni.

Ez a nap /1998. január 22./ volt a gimnázium centenáriumi rendezvénysorozatának a nyitánya. Hasonlóan kiemelkedő jelentőségű volt a szeptemberi ünnepélyes tanévnyitó és a délutáni fogadás, amelyet az iskola régi tanárainak és diákjainak adott. Jó volt a szépen megterített asztalok hosszú sorát látni az I. emeleti klubtól a büféig. A rendezvények sorát ünnepi műsor zárta, amelyet a Thália Színházban láthattak régi és jelenlegi kölcseysek 1998. december 12-én. A program két részből állt. Először irodalmi és zenei művek segítségével azt mutattuk be, hogy milyen nagy szerepet játszik az iskola az ember életében, azután két talk show keretében arról hallhattunk, hogy mindez hogyan is van a Kölcsey esetében.

Lengyel Mária, Podoski Istvánné