Múltunk

A környezet     

1873-ban a három település egyesítéséből létrejött Székesfőváros az akkoriban fellendülő gazdaság hatására dinamikus fejlődésnek indult. A pesti oldal határát nagyjából a Nagykörút jelölte ki. A városrendezők a nagy pályaudvarok idetelepítésével Budapestet az országos közlekedési hálózat központjává tették. Az egyre zsúfoltabbá váló város gondjain az 1880-as évek tervszerű építkezéseivel igyekeztek enyhíteni, aminek eredményeként a város gyorsan növekedett. A Millennium megrendezését (1896.) arra is fel kívánták használni, hogy Budapestet világvárosi rangra emeljék. A központi rendezvények helye az ekkor kiépített Városliget és a hozzá kapcsolódó Hősök tere lett. A Körutat és a kiállítások helyszínét a Sugárút (Andrássy út) megépítésével kötötték össze. A Nyugati pályaudvar sínjei mellett húzódó út (Podmaniczky utca) és a Sugárút nagyjából párhuzamosan futnak, és akkoriban hatalmas üres területet zártak közre. A jó közlekedési lehetőségek, valamint a Körút és a Sugárút közelsége gyorsan felértékelte a területet, amely kiemelt építési övezetté vált. A Sugárút felőli részen elegáns paloták és villák épültek, az olcsóbb vasúti sínek felőli területen először a vasutasok tisztviselőtelepe épült fel, majd egyre nagyobb számban bérpaloták készültek. A terület népességének gyors növekedése egy új iskola felépítését is szükségessé tette.

Az iskolaalapítás

A századfordulón kiformálódó VI. kerület gyermeklétszáma olyan gyorsan növekedett, hogy ellátásukról hirtelenjében csak ideiglenesen tudtak gondoskodni.    Nem lévén akkor más lehetőség, a VI. kerület diákjai az V. kerület állami főgimnáziumába iratkoztak be. Az 1898/99-es tanévre olyan nagy számban jelentkeztek a diákok, hogy a Magyar Királyi Vallás- és Közoktatási Minisztérium a VI. kerületi gyermekek számára ebben az iskolában három új osztályt különített el. Ezen új osztályok igazgatói teendőinek ellátásával az 1899. aug. 26-án kelt 65605. számú rendeletében a minisztérium Szele Róbertet bízta meg. Ugyanebben az évben a VI. kerület dr. Erődy Béla személyében tankerületi királyi főigazgatót kapott, akinek fő feladata a kerületi oktatás megszervezése, illetve a már elhelyezett gyermekek iskolai nevelésének ellenőrzése volt. Az osztályok számának növekedése s az ebből adódó zsúfoltság a következő évben lehetetlenné tette a VI. kerületi gyermekek oktatásának folytatását az V. kerületi gimnáziumban. Ezért aztán 1900-ban kibérelték a Lovag utca 19. számú bérház földszintjét, és az osztályok áttelepülésével megkezdődött az iskola teljesen önálló élete, bár a hely szűkössége miatt még évekig használták az V. kerület főgimnáziumának kápolnáját és nagytermét.    A tanulói évfolyamok számának növekedése miatt egyre több helyre volt szükség. Először a Lovag utca 19. I. és II. emeletével bővült az iskola, 1902-ben pedig sor került a Lovag utca 18. számú ház egész területének kibérelésére is. A két bérház méretei és arányai miatt nem felelt meg iskolai célokra, például nagyobb rendezvények megtartására, illetve sporttevékenység folytatására teljességgel alkalmatlanok voltak. Ráadásul a nagyarányú túljelentkezés miatt 120 tanulót a X. kerületi általános iskolában voltak kénytelenek elhelyezni. Immáron halaszthatatlanná vált egy új iskolaépület felépítése. Ezért a főváros 1904-ben megvásárolta az ekkoriban kiépülő, jelenlegi Munkácsy Mihály utca  1700 négyszögöles telkét új iskola építésére.

A tervek

A századfordulón a jelentősen megnövekedett igényekhez igazodva a Magyar Királyi Vallás- és Közoktatási Minisztérium iskolaépítési programot dolgozott ki. A program tervszerűségét az évről évre meghirdetett építészeti pályázatok biztosították. Budapesten ehhez a fővárosi építési főhatóság iskolaépítési akciót dolgozott ki, amelynek keretében végül 36 új iskolát építettek fel.  A tervpályázatokat a hatóságok és az építészszervezetek bonyolították le. (Ez utóbbiak közül a legjelentősebbek akkoriban a Magyar Mérnök- és Építészeti Egylet, valamint az ebből 1902-ben kivált Magyar Építőművészek Szövetsége.) A pályázatok általában nyilvánosak voltak, de a pályázaton való részvételt ˝magyar honosság˝-hoz kötötték. Időnként hirdettek meghívásos pályázatokat is, amelyeken külföldiek is szerepelhettek. A pályázók rendelkezésére álló idő még a nagy tervpályázatok esetében is csak néhány hónapra korlátozódott. A pályamunkákat rövid időn belül egy felkért zsűri bírálta el. Mivel a terveket végül az illetékes hatóságok fogadták el és rendelték meg, ezért elég gyakran előfordult, hogy a megbízást nem a valódi győztes kapta meg. A VI. kerületi főgimnázium telkére kiírt nyilvános tervpályázatot a Berzeviczy Albert vezette közoktatási minisztérium és a főváros együttesen rendezte meg. Ebben az időszakban az építészetben az eklektikus stílus mellett már olyan új törekvések is kibontakoztak egy nemzeti stílusirányzat létrehozására, amelyek az európai szecesszió hatása alatt álltak. Ennek az irányzatnak meghatározó alakja Lechner Ödön volt, akinek rajongóiból és követőiből a századfordulón építészeti iskola alakult ki. Lechner a hazai szecesszió formanyelvének kialakításával nagy vitákat váltott ki építészeti körökben. Emiatt 1905 után egyre kevesebb megrendeléshez jutott. Az 1905-ben  a VI. kerületi főgimnázium épületére kiírt pályázaton építészetének több követője is elindult, így Pártos Gyula és Kőrössy Albert Kálmán is adott be pályaműveket. Az 1906-ban elbírált pályázat győztese Kőrössy lett, aki a megbízást is elnyerte.  

A tervező  

Kőrössy Albert Kálmán 1869-ben született Szegeden. Tanulmányait Budapesten a Műegyetemen kezdte, majd Párizsban, az École des Beaux Arts-on folytatta, oklevelét végül 1891-ben Münchenben, Friedrich von Thiersch tanítványaként szerezte meg. Hazatérése után Hauszmann Alajos építészeti irodájában helyezkedett el, 1895-ben pedig önállósította magát. Hamarosan Lechner Ödön építészetének és törekvéseinek hatása alá került, 1901-től több tervet is készítettek együtt. 1902-ben csatlakozott a Magyar Építőművészek Szövetségéhez, amelynek első elnökéül Lechner Ödönt választották meg. Elutasítva a történeti stílusutánzást, a magyar szellemű, korszerű építészet híve lett. Tervezői munkássága elején belsőépítészeti terveket is készített, sokat szerepelt rajzaival a Műcsarnok tárlatain. Később elsősorban lakóházakat tervezett (például a Munkácsy Mihály utca 23. számú, úgynevezett Sonnenberg-házat), de néhány középület mellett iskolaépítési tevékenységével is kitűnt. 1903-ban a Marosvásárhelyi Gimnázium építésére kiírt pályázatot nyerte meg, majd ezt követte 1906-ban a VI. kerületi főgimnázium megtervezésének sikere. Munkásságának legkiemelkedőbb teljesítménye az 1910-1911-ben megvalósított Könyves Kálmán körúti Széchenyi István Gimnázium épülete, amely hosszabb időn át a Néprajzi Múzeum épületeként szolgált.    Az első világháború után építészeti tevékenységét nem folytatta tovább, 1955-ben hunyt el Budapesten.  

Az épület  

A XX.század elején még a monumentális épületek is viszonylag gyorsan felépültek a rendelkezésre álló nagyszámú és olcsó munkaerőnek köszönhetően. A VI. kerület főgimnáziuma is mintegy két év alatt megszületett - impozáns méretei ellenére. A szétszórva és szűkös körülmények között működő iskola tanárai még ezt a tempót is nagyon lassúnak érezték. Így írt erről az 1906/07. évi iskolai évkönyv: ˝A kilencedik év Értesítőjét épp úgy a csalódott reménység szavával fejezhetjük be, mint az előző évét.T.i. az építőipar tavalyi válsága miatt az ősszel sem kezdték meg új épületünk munkáit, s így legalább  még egy évig kell várnunk, hogy új hajlékunkat elfoglalhassuk. Vajha a tizedik év csakugyan az utolsó lenne, amelyet pedagógiai és higiéniai szempontból egyaránt alkalmatlan épületekben kell eltöltenünk.˝ Ezt követően a gróf Apponyi Albert által irányított közoktatási minisztérium anyagi különtámogatásának köszönhetően az építkezés felgyorsult, így az iskola 1909. április 14-én birtokba vehette az épületet. Erről az 1908/09. évi iskolai évkönyv a következőképpen számolt be: ˝A jelen iskolai év még a régi, bérelt helyiségekben kezdődött, és folyt március hó 24-ig. Minthogy a magas kormány bőkezűségéből az új épület a Munkácsy-utcában annyira elkészült, hogy abba a tanintézet átköltözhetett, a legmagasabb tanhatóság intézkedése következtében az átköltözést március hó utolsó napjaiban és április hó elején megejtettük, és a szaktanárok felügyelete alatt az összes tanszereket a régi bútorokkal együtt átszállítottuk, és az illető helyiségekben elhelyeztük. Április hó 14-én reggel 8 órakor a fellobogózott épület udvarán zászlója alatt gyűlt össze az ifjúság, ahol az igazgató a tanári kar jelenlétében alkalmi beszédet intézett a tanulókhoz. A legjobb auspiciumok mellett megkezdődött a nevelés és a tanítás munkája az új épületben. Legyen rajta mindenkor, időtlen-időkig a jó Isten áldása !!˝ Az épületen Lechner Ödön formai hatása érvényesült. A nyitott udvar köré szerkesztett kétemeletes épületet az utca felé díszes kőfallal zárták le, amelynek középső részéhez az udvar felé nyíló és az épülettömbbel harmonizáló kapuspavilont illesztettek. Ez később elpusztult. A szecesszió hatása inkább csak a homlokzat és a tetőzet dekorációjaként jelent meg. Formailag ugyanis jóval szigorúbb és puritánabb elrendezésű, alapvetően szimmetrikus formák kialakítására törekvő terv valósult meg. A belső sarkokban elhelyezett két főbejárathoz az épület belsejében széles lépcsőfeljárók és folyosók kapcsolódnak, tágas és kényelmes közlekedést biztosítva. A homlokzaton a tervező az ugyancsak szimmetrikusan sorakozó ablakok egysíkúságát népi motívumokból képzett, vonalszerű, szecessziós díszítőelemekkel igyekezett megtörni. A felhasználók (pedagógusok) véleményét kikérve igyekeztek a belső helyiségeket úgy kiképezni, hogy azok világosak és tágasak legyenek. Az intézmény modernségét növelte, hogy az osztálytermek mellett szaktantermeket is létesítettek, amelyekhez kisebb alapterületű, de jól felszerelt szertárak kapcsolódtak. Két szolgálati lakást is kialakítottak. A kapuspavilonban az altiszt (gondnok) lakását, a főépület északi részének földszintjén az igazgatóét helyezték el. A túloldali szárny földszintjén a kor viszonyai közepette igen modernnek és nagyméretűnek számító tornatermet építettek.  A beköltözéssel új korszak vette kezdetét az addigra már tizenegyedik évében járó intézmény életében.

Békeidő

Dr. Szele Róbert 1907. február 12-ig állt az intézmény élén, majd ideiglenesen dr. Reibner Márton látta el az igazgatói teendőket, augusztus 23-tól pedig Barna Mihályt nevezték ki. 1913. augusztus 13-tól 1933-ig dr. Finály Gábor volt az iskola vezetője.

A korszak jeles egyéniségeiből, egyéb területen is jelentős eredményeket felmutató emberekből alakult ki a tanári kar. Néhány név az akkoriban itt tanítók közül: Gaál Mózes /magyar-latin szakos, az ifjúsági könyvtár őre/, Jancsó Benedek /magyar-latin-földrajz, a tanári könyvtár őre/, Keményffy Jenő /számtan-rajzoló geometria-szépírás/, Still Nándor /természetrajz-földrajz-szépírás, a föld- és természetrajz szertár őre/, Szautner Zsigmond /magyar-latin-ének-görög/, Wonaszek A. Antal /számtan-rajzoló geometria, a rajzszertár őre/, Zindl Béla /magyar-latin-földrajz-szépírás, a filológiai és történelem szertár őre/. Tudományos munkásságukra a későbbiekben még visszatérünk.

Eleinte az alábbi tárgyakat tanították: magyar nyelv és irodalom, latin, földrajz, természetrajz, számtan, rajzoló geometria, szépírás, testnevelés, fizikai földrajz; de már 1902-től bevezetik a németet, a történelmet, a görög nyelv oktatását - és az állattant. /Választható tárgy a francia nyelv és a "műének"./

1906-ra kialakult a 8 évfolyam tananyagának szerkezete.          

Az átköltözés után néhány csendesebb, de hosszú tanítási év következett /1910-ben pl. június 29-én fejeződött be/. A tanulók létszáma 650 körül mozgott, a könyvtárak /a tanári és az ifjúsági/ és a szertárak folyamatosan gyarapodtak, ment minden a maga útján, mígnem egyszercsak a történelem /a szó szoros értelmében/ bevonult az iskola falai közé.

"Sodrában a szörnyű Malomnak"

1914 augusztusától katonákat szállásoltak el az épületben, októbertől pedig a "Magyar Királyi Munkácsy Utcai Hadikórház" működött benne /19 betegszobával, mintegy 2400 sebesülttel/. Teljes működése alatt kb. 5200 katonát ápoltak itt. Az orvosok között volt dr. Heim Pál is.

1916 nyarán a megszüntetett kórház helyére a "Magyar Királyi Rokkantügyi Hivatal Utókezelő Gyógyintézete" költözött, amely 1917-ben a Hadigondozó Hivatal irányítása alá került.

Az iskolának új szállás után kellett néznie. Szerencsére sikerült megállapodni a közeli VI. ker. Állami Főreáliskola /Bulyovszky - ma: Rippl-Rónai - u. 22./vezetésével a befogadásban. A szervezési gondok miatt a tanév csak szeptember 23-án kezdődött.

A Bulyovszky utcában "társbérletben" laktunk: mivel délelőtt ott is tanítás folyt, minket csak délután 2-től tudtak fogadni. A vendéglátó és a vendég iskolának egyaránt gondot okozott a helyzet, hiszen a termek világítását is meg kellett oldani /a nappali tanítás miatt nem volt mindenütt lámpa/, és a megnőtt tanulói létszám több takarító személyzetet és időt igényelt. Nehezítette a tanítást az is, hogy már az első háborús években 5 tanárt hívtak be, őket is pótolni kellett. Néhány osztályban nem maradt más lehetőség, mint jelentősen csökkenteni az óraszámokat.

Minden a háborúról szólt: a tantárgyak módosított anyaga éppúgy, mint az istentiszteletek a hősi halált halt tanárok és diákok emlékezetére, vagy a hadi segélybélyegek vásárlása. Ezek után nem csodálható, hogy az ifjúsági egyesületek nagy része szüneteltette tevékenységét.

A kórház visszaváltozása oktatási intézménnyé a háború után nehezen indult meg, és nagyon lassan haladt, ezért az 1918-19-es tanévet is másutt kezdtük. /Ugyanezen okok miatt az érettségi vizsgák is átkerültek szeptemberre./

Csak 1919. április 3-án /majdnem pontosan 10 évvel az átadás után/ térhetett vissza az iskola otthonába.

Az újrakezdés próbái és problémái

A Tanácsköztársaság ideje alatt a Központi Munkás- és Katonatanács Művelődési Osztálya által megbízott direktórium vezette az intézményt. Megszűnt a vallásoktatás, és a latin nyelv tanítását is leállították az alsóbb osztályokban. Bevezették a szocializmus és a gazdaságtan tanítását. Nem voltak részletes osztályzatok, csak "megfelelt - nem felelt meg" minősítést kaptak a tanulók - így aztán 1919 augusztusának végén mindenkinek le kellett vizsgáznia visszamenőleg.

A jobboldali uralom visszatérésekor elbocsátották azokat a tanulókat, akik részt vettek az eseményekben vagy rokonszenveztek a kommunistákkal.

Az 1919-20-as tanév nagyon nehezen kezdődött, és nagyon sok körülmény nehezítette a tanítást. Októbertől a szén hiánya miatt kellett leállni, amit végül a szülők segítségével orvosoltak: az általuk adományozott 40.952 korona 8 tanterem fűtését tette lehetővé. Aztán január 25-étől a spanyolnátha okozott kényszerszünetet. Csak március 1-jén folytatódott a tanítás. Az egész tanévben mindössze 141 tanítási nap volt !

Az épület zsúfoltságát még fokozta az is, hogy a VII. kerületi Barcsay Főgimnázium diákjai tanultak nálunk délutánonként /ahogy korábban mi szorultunk a Bulyovszky utcaiak vendégszeretetére/. A tornateremben időnként a Tűzhely Szövetség tartott összejövetelt, két helyiséget a 17. sz. rendőri őrszoba foglalt el, egyet pedig a választások alkalmával szükséges szavazókör részére tartottak fenn. Aztán ideköltözött még a Budapest-vidéki Tankerületi Királyi Főigazgatóság, valamint a Néprajzi Múzeum könyveinek is mi adtunk egy ideig otthont. Szédítő kavalkád !

A következő év sem kedvezett a komoly oktatómunkának: a fűtés hiánya miatt novemberben csak kétnaponként volt 1-1 óra a diákoknak. Decemberben is hasonló gondokkal küszködtünk, így az e 2 hónapban megtartott órák száma mindössze 10 napot tett ki !

Majd ismét kitört a spanyolnátha-járvány /amelyben 10 hónap alatt 6 gyerek vesztette életét/, s emiatt január 18-áig bezárták az iskolát, utána is csak akadozva folyt az élet. Húsvétig csak a legnagyobbak jártak be mindennap.

Lassanként azért békésebb események is történtek: 1921-ben vette fel az iskola Kölcsey Ferenc nevét.

Részlet Szántó Soma /magyar-latin szakos tanár/ ünnepre írt verséből:

            "S most, hogy a Kölcsey-név diadémként ég koszorúnkon,

             Légy örökre velünk Kölcsey szelleme is.

             Fel munkára tehát, a siker hulláma emeljen,

             Révbe vezessenek el - Hit, Haza és Tudomány !"

Ez a mű ugyan fennállásunk negyedszázados évfordulójára készült, a megemlékezés azonban elmaradt: az épületen még mindig a háború nyomai látszottak /kívül-belül egyaránt/, s nem érezték helyénvalónak, hogy az itt-ott romos iskolát ilyen jelentős esemény helyszínévé tegyék.

Változások, alakulások

1924-ben jelentősen megváltozott az iskola profilja: megszűnt főgimnáziumként működni, s reálgimnáziummá alakult át, ami azt jelentette, hogy a latin és a modern nyelvek mellett a mennyiségtan és a természettudományos tárgyak kaptak nagyobb hangsúlyt. A németet a II. osztálytól, a franciát az V-től kezdték tanítani. Kötelező lett /de nem lehetett megbukni belőle/ az I-II. osztályban az ének, a VII. és VIII. osztályban - egy-egy féléven át - az egészségtan tanítása. Ez az átalakulás fokozatosan történt. Kezdetben a második idegen nyelv a francia volt, de már 1925-26-tól bevezették az olaszt, s csökkentették a francia oktatását.

Az 1924-25-ös évre legalább a helyreállítás külső munkálatait elvégezték. A következő tanévre sikerült rendbehozni az udvart: futó-, távol- és magasugró pályákat alakítottak ki, növényeket telepítettek. Sajnos, odabent korántsem volt minden rendben: a korábbi vaskályhák helyett ugyan már központi fűtéssel oldották meg a telet,  s már nem volt szükség arra sem, hogy a szülők támogassák anyagilag a termek fűtését, mégis előfordult, hogy az osztályokban uralkodó 12-13 C miatt haza kellett engedni a diákokat.

Néhány évvel később, 1927-ben jelentek meg az első jelei annak, hogy az olasz nyelv iránti érdeklődésünket Itália is észreveszi: november 7-én gr. Klebelsberg Kunó, vallás- és közoktatási miniszter személyesen látogatott ide Emilio Bodrero közoktatási államtitkárral, majd a tavasz folyamán még többször is jártak nálunk magasrangú olasz vendégek.

Talán az is az olaszok rokonszenvének jele lehetett, hogy az olasz kormány által nyaralni hívott 100 magyar diák közül 20 kölcseys volt.

A 20-as évek végén alapította meg a Kölcsey-Öregdiákok Egyesülete a Kölcsey-érmet. Az érettségizők közül az a tanuló kaphatta meg, aki legalább 4 évig járt ide /ne feledjük, ekkor még nyolcosztályos a gimnázium/, és az igazgató a tantestülettel együtt méltónak találta erre az elismerésre.

Dr. Finály Gábor 1932 októberében nyugalomba vonult. Az intézmény vezetésével dr. Resch Aurélt bízták meg. Egy miniszteri rendelet értelmében a latin nyelvet III. osztálytól tanították, s kötelező lett a IV. és V. osztályokban a gyorsírás. A következő tanévben igen jelentős esemény történt: maga Hóman Bálint kultuszminiszter és az olasz nagykövet nyújtotta át az igazgatónak azt az arany díszérmet, amellyel az olasz király tüntette ki az olasz nyelv oktatásában legjobb eredményt elérő magyar középiskolát.

Szintén Hóman miniszteri működése idején váltott nagyot az iskola státusza: reálgimnáziumból gimnáziummá minősült. Ennek eredményeképpen a latint ismét 8 évig oktatták, a németet III. osztálytól.

A második világháború előtti évek egyik utolsó békés "szenzációja" az volt, hogy Regős József /biológia és vegytan szakos tanár, aki itt érettségizett 1913-ban, ide tért vissza tanítani, s aztán 1946-tól 1959-ig itt volt igazgató/ kétévi munkával növénykertet alakított ki a hátsó udvarban, hogy a diákok "élőben" is láthassák azt, amiről az órákon tanulnak. /Ebben az időben a kortárs beszámolók szerint Budapest egyik legszebb iskolájának számítottunk. A falakra kúszónövényeket futtattak, az udvaron fák, virágok, cserjék pompáztak./

Az utolsó békeévekben Esztergomy Ferenc igazgatta az intézményt.

Aztán lassan elkomorult a világ, beborult az ég.

Vészterhes idők

Ha - kezdetben legalábbis - nem is olyan látványosan, mint 1914-ben /ti. az épületet nem kellett elhagynunk/, lassanként beszűrődött az iskolába is a csatazaj. 

1938 novemberében a Felvidék lakóinak megsegítésére pénzt gyűjtöttek, könyveket küldtek a diákok.

A következő tanévtől kezdődően visszatértek a 20-as évekből oly jól ismert szénszünetek. Amíg lehetett, az osztályokat váltakozva hívták be tanulni, vagy csak a nyolcadikosoknak tartottak órákat, de 1940 februárjától rendszeressé vált a tanítás szüneteltetése a tüzelőanyag hiánya miatt. Ismét gondot okozott a tanárok bevonulása is.

1940-ben ünnepelték országos ünnepséggel Kölcsey születésének 150. évfordulóját, amelyen természetesen iskolánk tantestülete és diákjai is részt vettek. Ugyanebben az évben lett fakultatív tárgy a szlovák nyelv is /V. osztályban lehetett választani olasz helyett/. Ez volt az utolsó momentum, amely viszonylag békés változást jelentett az iskola életében. Utána már nyíltan diktált a háború.

Amikor lefoglalták hadi célokra a Kemény Zsigmond Gimnázium épületét /1942-ben/, befogadtuk őket. Megint zsúfolásig megtelt az iskola.

A tananyag is sérülést szenvedett a hadiállapotok miatt: bevezették a "honvédelmi ismeretek" c. tárgyat, s emiatt elhagyták a "békés időkre valót": a gyorsírást, ill. csökkentették a többi tantárgy óraszámát is.

A tanárok száma a hadbavonulás, a gyerekeké a különböző légvédelmi, tűzoltói, segédrendőri szolgálat miatt ingadozott. Az ún. zsidótörvények hatására jelentősen visszaesett az izraelita tanulók száma. Akik maradtak, külön osztályba kerültek. A tanárokat  nyugdíjba küldték. De hivatalosan senki nem mondhatott olyat, ami a másik ember vallási érzületét sérti, és még mindig volt hitoktatás mindenki részére /legalábbis az évkönyvek tanúsága szerint/.

Aztán fokozatosan összeomlik minden: az 1943-44-es tanévben már csak 104 tanítási napot tudnak megtartani, majd a német megszállás után néhány héttel, április végén befejeződik az oktatás. Hogy ne is kezdődhessen el szeptemberben az új tanév, arról két légitámadás is "gondoskodik" /június 26-án és július 2-án/.

Így aztán ismét más helyszínen /a Berzsenyi Gimnáziumban és a Bólyai Textilipari Szakiskolában/ és későn, október 2-án indul /ill. csak indulna/ meg a tanítás - hiszen bekövetkezik az, amit a legrosszabb tanulók sem kívánhatnak igazán: két héttel a nyilas hatalomátvétel után, október 28-án megszűnik mindenféle oktatási tevékenység.

"Most tél van és csend és hó és halál."

Majd eljött "a hajfodrász, a tavasz", Budapesten megszűntek a harcok, és talpra kellett állni, újrakezdeni az életet - ahogy a körülmények engedték.

Fordulatok

1945. március 5-én folytatódott a tanítás.

8 osztály volt többé-kevésbé használható, de nem volt ép ajtó és ablak az épületben, a tető megrongálódott, a vízvezeték használhatatlanná vált. Ilyen körülmények között érthető, hogy az új igazgatónak, dr. Mező Ferencnek az egyik legsürgetőbb feladata az volt, hogy az oktatás feltételeit megteremtse. Ebben a munkában ismét a szülők segítségére /is/ számított az iskola vezetése. Jöttek is - eltakarították a romokat, segítettek az újjáépítésben. A Közoktatási Minisztérium pedig 200.000 pengő átutalásával tette lehetővé a felújítási munkákat.

Az 1944-45-ös tanév végén 39-en érettségiztek, 445-en kaptak bizonyítványt - ha csökkent létszámmal is, de megint működött az iskola. Az elbocsátott tanárok közül néhányan visszatértek, s megszűntek a szégyenteljes "zsidó osztályok".

Mint már említettük másutt, az 1945-46-os tanévtől lett az iskola igazgatója Regős József.

Az élet még évekig nem került vissza a rendes kerékvágásba: 1945. december 18-tól 1946. március 18-ig ismét tüzelőhiány miatt kellett szüneteltetni a tanítást. /Ezalatt a Széchenyi fürdő egyik fűtött termében (!) tartottak órákat - összevonva a párhuzamos osztályokat./ A nyolcadikosok megint csak "kivételezett helyzetben" voltak: mindennap volt 3 órájuk.

Az oktatás átszervezése természetesen iskolánk működését is megváltoztatta: ebben az évben már nem a gimnázium első, hanem az általános iskola ötödik osztálya nyílt meg, 54 tanulóval /akik még latint tanultak/, s így fokozatosan megindult a fejlődés a négyosztályos iskolatípus irányába.

Az 1946-47-es tanévre sikerült nagyjából kijavítani a háborús sérüléseket - legalább egy réteg üveg minden ablakba és ajtóba került. A fizikai feltételek biztosítása után most már az oktatás megfelelő szintre emelése került előtérbe.

Ekkor történt az is, hogy felnőttek képzését is magunkra vállaltuk: a Vasutas Szakszervezet kérésére gimnáziumi tanfolyamot szervezett az iskola tanári kara - MÁV-alkalmazottaknak. 69-en jelentkeztek, gyorsított eljárással, félévenként kellett vizsgát tenniük egy-egy év anyagából.

Úgy tűnik, iskolánknak nem volt szerencséje az évfordulókkal: mikor alapításának 50. évét ünnepelhettük volna, ismét lefoglalták az épületet, szeptember 23-ig nem is volt tanítás.

Szerencsére ez a kényszerszünet nem befolyásolta tartósan a helyreállítási munkák befejezését: minden cserép a helyére került, ismét volt tornaterem, az osztályokat sikerült kifesteni - az épület kezdett emlékeztetni hajdani fénykorára.

S megindult a javulás a tanulmányi eredmények terén is: a budapesti középiskolák tanulmányi versenyén 2. helyezést értünk el ! A házon belüli versengés díjazására pedig új módszert vezettek be: a legjobban tanuló osztály minden évben egy Kölcseyt ábrázoló bronzérmet kapott.

Még egy változás történt félszáz éves fennállásunk évében: önállóvá vált /de az épületben maradt/ az általános iskola - szintén Kölcseyről nevezték el. Igazgatója Berhidai János, gimnáziumi tanár lett. /"Új idők új szele":a latint már csak rendkívüli tárgyként oktatták, helyébe az orosz nyelv került./

A következő év különlegesen kiemelkedő minősítést eredményezett: a Nevelj jobban! elnevezésű mozgalomban az Országos Nevelési Versenybizottság döntése alapján az ország összes gimnáziuma közül a Kölcsey lett a legjobb - 96 ponttal!

Majd az élet újabb feladatokat hozott magával: a diákok között egyre több volt a munkáscsaládból származó /a hivatalos szervek is ezt szorgalmazták/, akiket otthon nem tudtak segíteni a tanulásban. Az eddigiektől eltérő módszerekre volt szükség. Annak érdekében, hogy ezek a diákok be is tudják fejezni a középiskolát, és ne morzsolódjanak le, bevezették a tanulószoba "intézményét", így délutánonként tanári segítséggel készülhettek a másnapi órákra, oldották meg a házi feladatokat. /Ez a "szolgáltatás" a későbbiekben is fennmaradt, hiszen az akkori központi célkitűzések is azt sugallták, hogy minél több munkásszármazású fiatal számára kell biztosítani a középiskola elvégzését./

Ezzel egyidőben ismét egy "örökzöld" téma volt napirenden: a túlterheltség. /A századforduló óta küszködnek vele az iskolák!/  Konkrét lépéseket is tettek a minisztériumban a helyzet javítására: új tanterveket dolgoztak ki, s ezekhez kapcsolódóan új tankönyveket tettek kötelezővé a különböző iskolatípusok részére.

Kerületi szintű intézkedés is okozott változást az 1951-52-es tanévben: megszüntették a Kemény Zsigmond Gimnáziumot /akikkel évtizedeken keresztül baráti kapcsolatban álltunk/, s átirányították őket iskolánkba - az ottani Dolgozó Gimnázium diákjaival együtt. 17 osztálynak kellett helyet találni az épületben, így a nyár most is lázas felújítási munkákkal telt.

Közben az orosz nyelv is befejezte hódító tevékenységét a klasszikusok rovására - most már minden évfolyamon volt orosz tagozatos osztály. /A franciát, németet, latint rendkívüli tárgyként lehetett választani./

Nem volt év pedagógiai újítás nélkül: 1953-tól vezették be iskolánkban a politechnikai képzést, ami azt jelentette, hogy hetente egyszer gyárban dolgoztak a tanulók. /Ki a Május 1. Ruhagyárban, ki a Kőbányai Porcelángyárban, ki az Erőmű Javító és Karbantartó Vállalatnál./ Mindenféle foglalkozással megismerkedtek - a lakatoséval éppúgy, mint a varrónőével. A szakmák elméleti ismereteit az iskolán belül szerezték meg.

Ilyen békés viszonyok között érkeztünk el az 1956-57-es tanévhez.

A forradalom eseményeiben a diákok is részt vettek - olyasmit nem tettek, ami miatt bíróság elé kellett volna állniuk, de jelen voltak a tüntetéseken, őrséget is elláttak, ha szükség volt rá. /Természetesen a későbbiek folyamán alapos ideológiai "áthangolásban" részesültek./ Mikor 1957. január 8-án megkezdődött a tanítás, a "névsorolvasásnál" egy tanár és 77 diák hiányzott, akik elhagyták az országot.

A kor igényei szerint...

1959-ben a nyugalomba vonuló Regős József helyére dr. Hollós István került, aki 1975-ig igazgatta a gimnáziumot. Az iskolai életben újításokat vezettek be: pl. a politechnikai oktatást /könyvkötészet, szabás-varrás, asztalosmunkák/ 1963-tól kiterjesztették minden osztályra. A magyar, orosz és matematika szakos tanárok elmentek a kerületi általános iskolások hasonló óráira /aztán a felsős tanárok is viszonozták a látogatást/, hogy megnézzék, mit tanítanak ott, mit lehet számonkérni a gimnazistáktól, s mire kell különösen figyelni az elsősöknél. /Ezt a módszert néhány évig még alkalmazták./ Szintén újdonság volt az ú.n. Szülők Akadémiája: itteni tanárok és külső, meghívott előadók különböző nevelési témákról beszéltek a szülőknek, korcsoportok szerinti bontásban - az elsősöknek dr. Radnai Béla egyetemi adjunktus a serdüléssel kapcsolatos erkölcsi és magatartásbeli változásokról, másodikban Szabó Lórándné orvos a nemi érésről, harmadikban Laky Péter tanár "Udvarol a fiam" címmel természetesen a két nem közötti kapcsolatról /ekkor még nem volt koedukált tanítás/, aztán dr. Dezséry László író a "modern ifjúságról" - kitekintve azokra az ifjakra is, akik a modern életfelfogást külsőségekben, "jampec" haj- és ruhaviseletben tükröztetik. A tavaszi "szemeszteren" kitértek még olyan "apróságokra", mint az ifjúság időbeosztása vagy a zsebpénz kérdése, a nagyobbak szüleinek pedig a pályaválasztásról, a továbbtanulásról nyújtottak ismereteket.

Közben társadalmi munkával sikerült kialakítani egy klubszobát: régi panasz volt, hogy nincs olyan helyiség az iskolában, amely nagyobb tömegek befogadására alkalmas lenne. Így aztán tanár-diák-szülő összefogott, s amit csak lehetett, saját erőből végeztek el az átalakításkor. /A festést a 4. sz. Építőipari Vállalat végezte szívességből, nekünk csak az anyagot kellett megvennünk./ A lendületből még arra is futotta, hogy az osztályok ajtaját is lefessék a diákok.

A 70-es évek elején az iskola két fontos oktatási programba is bekapcsolódott. 1970 januárjában került be a Kölcsey az UNESCO asszociált iskolák hálózatába a nemzetközi megértésre nevelés programjába kapcsolódva, 1972-től pedig részt vettünk a fakultatív tantárgycsoportos oktatási kísérlet kipróbálásában.

A 70-es években emlékezetes tények, eredmények igazolták, hogy a Kölcsey Gimnáziumban igen színvonalas a nyelvoktatás. Virágzott az 1962-63-as tanévtől kezdődően működő heti 12 órás francia tagozat, az 1975-ben induló francia nyelvi OKTV döntőjébe évente több tanuló is bejutott, s ott előkelő helyezést szerzett. Az olasz nyelvoktatásban elért eredményeknek köszönhetően Moro olasz miniszterelnök iskolánkba látogatott /1970./.

Hollós István nyugdíjba vonulása után Finta Tiborné /a Szinyei Gimnázium matematika-ábrázoló geometria tanára/ került az igazgatói székbe. 1975 szeptemberétől 1983 végéig vezette az iskolát. Demokratikus vezető volt, nagy fegyelmet követelt. Kiemelten fontosnak tartotta az osztályfőnöki munkát, a nevelést, a szülőkkel való kapcsolattartást, a családlátogatást. A felzárkóztatás és pályaorientáció hivatalos része volt az oktatásnak.

A színvonalas nyelvoktatás újabb lehetőségeit keresve nyelvi labor létesült, s az orosz tagozatos osztály orosz-angol tagozattá alakult. /A tanulók egyik fele az angolt, a másik az oroszt tanulta megemelt óraszámban./

Az ifjúsági mozgalomban nagy szerkezeti változások következtek be. A horizontális /osztályonkénti/ alapszervezeteket felváltotta a vertikális /érdeklődési kör szerinti/ szerkezet. Az alapszervezetek élén patronáló tanárok álltak. Rengeteg tanórán kívüli program volt. Az iskola külső kapcsolatai megszaporodtak. Üzemek, vállalatok segítették az iskolát /Volán, Ferroglobus, Sasad Tsz, BVSC/. A tanulók közhasznú munkára jártak /Kunfehértó, Monor, Cegléd, Dánszentmiklós.../, építőtáborokban, aktívatáborokban töltötték a nyarat.

1983 végén a VI. kerületi Tanács Művelődési Osztályának vezetőjévé nevezték ki Finta Tibornét. Ez idő tájt már 5 éves időtartamra bízták meg az igazgatókat. Az 5 év letelte után az iskola fenntartója pályázatot írt ki a vezetői állásra, és kikérte a tantestület véleményét a pályázókról. Dr. Bátorfi Józsefné /aki 1969 óta a gimnázium matematika-fizika szakos tanára volt/ 1984. január 1-jétől 1998. július 31-ig állt a gimnázium élén.

Igazgatása alatt nagy változások történtek az iskola épületének felújításában. Kifestették, rendbehozták az iskolát, felújították a homlokzatot, kicserélték a nyílászárókat /1990-92/. Megújultak a tornatermek is.

Sikerült elhelyezni az idáig itt működő Kerületi Gyermekfogászatot, helyén nyelvi termet rendeztek be. A régi kazánház helyén pinceklubot alakítottak ki /1992./.

Az udvar egy részét parkosították, ping-pong asztalokat, padokat, telefonfülkét, biciklitárolókat szereltek fel. Elkészült a porta, zárhatóvá vált az iskola.

1991 decemberében avatták fel a Kő Pál Munkácsy-díjas érdemes művész által készített és a főlépcsőházban elhelyezett Kölcsey-szobrot.

Az informatika fejlődésével szükségessé vált a számítástechnikai terem, majd PC labor kialakítása, és 1998-ra megvalósult az Internet hozzáférés is.

Az egyre bővülő magyar könyvtár mellett francia könyvtárat is létesítettek.

Az osztályok profiljában is változások történtek. 1985-től évfolyamonként egy osztály az élsportolók osztálya lett, ahol az OTSH támogatásával az iskolai és sportmunka összehangolása a legfontosabb feladat. 1987-ben a Művelődési Minisztérium engedélye alapján 5 éves képzési idejű magyar-francia kettős tanítási nyelvű osztályok kezdték meg működésüket. Ebben az osztálytípusban a jó képességű, fejlett anyanyelvi kultúrájú tanulók magas szintű nyelvi képzésben részesülnek. Kiemelkedő eseménynek számított François Mitterrand elnök látogatása a gimnáziumban /1990. január/. A küldöttségben részt vett Rolland Dumas külügyminiszter is. Az elnök találkozott a franciatanárokkal, órát látogatott, és beszélgetett a gimnázium diákjaival.

A kéttannyelvű oktatásnak köszönhetően egyre több régi, francia tagozaton végzett, majd tanárrá vált diákunk tért vissza, hogy részt vegyen ebben a "szellemi kalandban". Mostanában a tantestület egyharmada volt kölcseys diák.

Saját növendékünk volt Makk Katalin is, aki 1998. augusztus 1-je és 2013. augusztus 15. között állt az intézmény élén.

Tovább erősödött a nyelvoktatás: a francia-magyar két tanítási nyelvű osztályok mellett angol és olasz nyelvi előkészítős képzések is indultak, így a tanulók többsége öt éven át diákunk. Új profilokat kaptak a négyéves, általános tantervű képzések is: az élsportolók oktatása-nevelése a közoktatási típusú sportiskolai rendszerben folytatódott, kommunikáció központú és ökológiai szemléletű csoportokat, illetve osztályokat is indítottunk.

Jelentős változások történtek a működtetés tekintetében. A kerületi önkormányzattól előbb a fővároséhoz kerültünk, 2013-tól pedig a fenntartói feladatokat a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ vette át. A működtetés továbbra is Budapest Főváros Önkormányzata, illetve a Gimnáziumok Gazdasági Szervezete feladata maradt.

Az intézmény neve Budapest VI. Kerületi Kölcsey Ferenc Gimnáziumra módosult.

  Bátorfi Józsefné, Lengyel Mária, Pivárcsi István