Budapest VI. Kerületi Kölcsey Ferenc Gimnázium
 

A projektleírás innen letölthető.

 

Kedves Olvasó!

Iskolánk, a Kölcsey Ferenc Gimnázium sikeresen elnyert egy pályázatot, mely keretében az iskola hátsó udvarára egy tanösvényt alakítunk ki a diákság és a pedagógusok közreműködésével. A projekt keretében növényeket ültetünk, füvesítjük a területet, 3 nagy virágágyást alakítunk ki, madáretetőket helyezünk ki, komposztálót építünk, oktató táblákat készítünk, stb. A tanösvény a diákság, illetve az ide ellátogató emberek számára, biológiai ismereteik tapasztalati úton való bővítését szolgálja, újrahasznosítási ismeretek nyújt, illetve otthon is könnyen megvalósítható ötleteket szemléltet az otthonunk zöldítésére.

A projekt megvalósításához 2018. január-február hónapokban műanyag palack gyűjtést tartunk iskolánkban (1L; 2L; és ezeknél nagyobb űrtartalmú palackok), melyet a tanári előtti zsákban, illetve a kémia előkészítőben lehet leadni.

A projekt folyamán 2018. február-március hónapokban a szülők segítségét szeretnénk kérni egyes elemek kiszállításához iskolánkba. ilyenek pl. a növények, melyek tartalmaznak facsemetét (40-60cm) is, vagy pl. a virágágyásokhoz szükséges faanyag; raklapok a raklapkert kialakításához.

A diákság részéről a projekt megvalósításában főként az ökoszemléletű osztályok vesznek részt, de bármely diák segítségét szívesen fogadjuk, illetve a projekt keretében minimum 100 óra közösségi szolgálat teljesíthető.

Az iskola honlapján (a fenti hivatkozás alatt) kihelyezett részletes leírásban bővebb információhoz juthat a projekttel kapcsolatban.

Kérdésével nyugodtan forduljon hozzánk:

Domszky Ildikó (biológia tanár) – idomszky[kukac]gmail.com

Kugyella Nóra (iskolai laboráns, szervező) – kugyellanora1994[kukac]gmail.com

Sulai Erika (igazgatóhelyettes) – sulaierika[kukac]gmail.com

Üdvözlettel,
Biológia munkaközösség

Gimnázium

1063 Bp. Munkácsy Mihály utca 26.  
Email: titkar@kolcsey-bp.hu
Telefon: 311-4684
Fax: 312-1459
Honlap: https://www.kolcsey-bp.hu
OM azonosító szám: 035232

Fenntartó

Belső-Pesti Tankerületi Központ
1071 Budapest, Damjanich utca 6.
Email: belsopest@kk.gov.hu
Honlap: http://kk.gov.hu/belsopest

Copyright © 2024 Budapest VI. Kerületi Kölcsey Ferenc Gimnázium. Minden jog fenntartva.