Budapest VI. Kerületi Kölcsey Ferenc Gimnázium
 

Jó napot kívánok!

 

November 13-án a magyar nyelvet ünnepeljük, ugyanis 1844-ben e napon vált hivatalos nyelvvé a magyar. Nem minden nyelvnek van ünnepnapja, de a jelenség gyakori. Az angol nyelv napját április 23-án tartják, William Shakespeare-re emlékezve. A francia nyelv napja március 20., mivel a Frankofónia Nemzetközi Szervezetét ekkor hozták létre 1970-ben. A spanyol nyelv napja október 12-e, melyet Spanyolországban a nemzet napjaként ünnepelnek, hiszen ekkor lépett először Amerika földjére Kolombusz Kristóf.

 

A magyar nyelv napja alkalmából hadd hívjam föl a figyelmeteket az egyik legősibb megnyilvánulásunkra, a köszönésre. Aligha képzelhető el másként, mint hogy a találkozó és esetleg közlésekbe kezdő emberek először is köszöntötték, köszöntik egymást. A köszöntéssel jelezzük a figyelmünket, a nyitottságunkat, a kapcsolatteremtés lehetőségét. A köszöntés tett. Olyan szóbeli megnyilatkozás, amely egyben cselekvés is. Jellemzően a találkozás fölötti öröm is kifejeződik benne. Köszönet is van tehát a köszöntésben.

 

Fontos, hogy egy kisebb vagy nagyobb közösségnek a tagjai üdvözöljék egymást. Akit üdvözölnek, üdvözülhet. A köszöntés gesztusa az üdvözlésben konkrét jókívánságot fejez ki. Üdvözölni – üdvözülni : nyelvünkben egyetlen beszédhangnyi a különbség e közeli tartalmú, de a használat különbözősége miatt egymástól távolodó szavak között.

 

Kérem, köszöntsük egymást ismerve / ismeretlenül is e közösségben. Különösen kérem, hogy köszöntsétek, fiatalok a felnőtteket. Azokat is, akikkel nem találkoztok az éves órarend szerint, de ugyanannak a közösségnek a tagjai, amelynek ti is. Köszönöm, Kölcseysek.

 

Jó napot kívánok mindenkinek. Viszonthallásra kívánom.

Fazekas Csaba

Gimnázium

1063 Bp. Munkácsy Mihály utca 26.  
Email: titkar@kolcsey-bp.hu
Telefon: 311-4684
Fax: 312-1459
Honlap: https://www.kolcsey-bp.hu
OM azonosító szám: 035232

Fenntartó

Belső-Pesti Tankerületi Központ
1071 Budapest, Damjanich utca 6.
Email: belsopest@kk.gov.hu
Honlap: http://kk.gov.hu/belsopest

Copyright © 2024 Budapest VI. Kerületi Kölcsey Ferenc Gimnázium. Minden jog fenntartva.