Budapest VI. Kerületi Kölcsey Ferenc Gimnázium
 

A Budapest VI. Kerületi Kölcsey Ferenc Gimnázium tanárai 2018 szeptemberében ismét ellátogattak Kárpátaljára, Benére. Itt felkerestük a község iskoláját és óvodáját, adományt és ajándékokat vittünk. Nagy sikere volt a sok-sok játéknak, a lufiból hajtogatott figuráknak, az édességnek. A benei iskola terve az, hogy az eszközökre szánt pénzadományból számítástechnikai felszerelést szerez be.

20180921 103102

A kirándulást a Határtalanul program keretében valósítottuk meg. Az utazás során megkoszorúztuk a viski Kölcsey Ferenc Gimnázium falán lévő emléktáblát, a malenkij robot áldozatai emlékművet, a técsői Kossuth szobrot és senki nem fogja elfelejteni a gyönyörű, técsői református templomot sem. Nagyszerű program volt a ruszin vidék meglátogatása, a Szinevéri tó partján sétáltunk, gyógyteát kóstoltunk. A kirándulás során tervünk volt, hogy megmásszuk a meredek huszti várhegyet, ám a hatalmas esőzés miatt csak pár vállalkozó szellemű tanárunk indult el a romokhoz.

A legkedvesebb emlékünk az, hogy ismét visszatértünk Benére, abba a kis faluba, ahol tavaly is vendégeskedtünk. A csoport több tagja visszatérő vendégként érkezett, a háziak ismerősként fogadtak minket. Nagyon finom, házias ételekkel vártak minket, és esténként elmaradhatatlan volt az asztal melletti beszélgetés.

Képek: https://www.facebook.com/pg/kolcseybp/photos/?tab=album&album_id=1965750636828092

Gimnázium

1063 Bp. Munkácsy Mihály utca 26.  
Email: titkar@kolcsey-bp.hu
Telefon: 311-4684
Fax: 312-1459
Honlap: https://www.kolcsey-bp.hu
OM azonosító szám: 035232

Fenntartó

Belső-Pesti Tankerületi Központ
1071 Budapest, Damjanich utca 6.
Email: belsopest@kk.gov.hu
Honlap: http://kk.gov.hu/belsopest

Copyright © 2024 Budapest VI. Kerületi Kölcsey Ferenc Gimnázium. Minden jog fenntartva.