A második félévben is folytattuk ugyanazzal a lendülettel, ahogy ősszel és télen. Az elmúlt másfél hónapban voltunk a Derkoban, együtt játszottunk a kerületi szépíró verseny résztvevőivel és tartottunk nekik előadást a Kölcseyben, és felléptünk a Napfogyatkozás Egyesület “Gyermekek gyásza a közösségekben” konferencián. Mostantól kicsit csendesebb lesz, magunkra fókuszálunk és készülünk a táborra.
Mint minden évben, idén is egy egészen vegyes csapattal táborozunk. Jönnek jelenlegi szakkörösök, régi tagok, akik már egyetemre járnak, jönnek barátok, és várjuk a gólyákat és már kölcseyseket is, hogy csatlakozzanak! Már elindult a jelentkezés, és június 23–ig mindenkinek van lehetősége, amíg van még hely!
Szabadisóstón leszünk, Siófok mellett, szinte a Balaton partján (10 perc séta a strand). Fogunk sokat játszani, tartunk előadást az újaknak, hogy megmutassuk, mi hogyan imprózunk; lesznek drámás foglalkozások, és persze kóstoló is playback színházi improvizációból.
24 fő számára nyitott a jelentkezés. Ha szívesen tartozol egy sokszínű, nyitott, befogadó közösséghez és akarsz új embereket megismerni, akkor érdemes hamar elküldened nekünk a jelentkezési lapot.