Tisztelt Intézményvezető!
A BME Hallgatói Szolgáltatási Igazgatósága nevében szeretettel meghívom intézménye tanulóit és tanárait 2015. november 27-ére Magyarország egyik legnagyobb felsőoktatási intézményébe, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Nyílt Napjára. Várjuk az ország középiskolás diákjait, középiskolai tanárait és mindenkit, aki érdeklődik a Műegyetem képzései iránt. Reméljük, azokat, akik a felvételi során majd egyetemünk mellett kívánnak dönteni, megerősítjük elhatározásukban, azoknak, akik pedig még nem döntöttek, segíteni tudunk a választásban. A rendezvényen megismerkedhetnek a Műegyetem képzéseivel, az egyetemi életet bemutató előadásokon, valamint kari tájékoztatókon vehetnek részt, a napot „Technikai érdekességek” kiállítás és egyéb változatos programok színesítik. A rendezvényről részletes információkat november elején küldünk. Zöldegyetemi törekvéseink jegyében idén nem nyomtatunk mindenkinek külön igazolást, térképet és programot, az a tapasztalatunk, hogy sokak ezt nem igénylik, de akinek mégis szüksége lenne rá, annak hamarosan módjában lesz letölteni a honlapunkról. Az igazolást a helyszínen hitelesítjük.
Arra kérjük Önt, hogy szíveskedjen tájékoztatni diákjait és kollégáit az eseményről, s ossza meg levelünket mindenkivel, akit érdekelhet! Segítségét előre is köszönjük! A BME Nyílt Nappal, kapcsolatos kérdéseit, véleményét a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre várjuk!
Budapest, 2015. október 21. Keresztes Péter Igazgató nevében:
Üdvözlettel: Lőrincsik Judit tanácsadó