„Libagyermekem ünnepélyes külsőségek közepette a Martina nevet nyerte a keresztségben.

Napom a továbbiakban úgy telt, ahogy a libamamáké általában telni szokott. Kiballagtunk a rétre finom sarjúfüvecskét legelni, és sikerült meggyőznöm gyermekemet arról, hogy finom ennivaló az apróra vagdalt keménytojás is csalánnal. A gyermeknek pedig sikerült engem kioktatnia, sőt igen meggyőzően, miszerint teljességgel lehetetlen – legalábbis átmenetileg -, hogy akár csak egy percre is eltávolodjam tőle és magára hagyjam. Ez esetben tudniillik valami olyan kétségbeesett rémület fogta el, és olyan szívtépően zokogott, hogy néhány próbálkozás után betörtem, s összebarkácsoltam egy vállra akasztható kosárkát, amelyben állandóan magammal cipelhettem. Így legalább azalatt, amíg aludt, szabadon mozoghattam.”

Konrad Lorenz: Salamon király gyűrűje